If. Veress Gyula HA4ZU

MIG-21 szovjet parancsnoki rádiója volt.

3-23 MHz, CW üzemmódban is üzemelő, exportra készített, szovjet kém adó-vevő készülék. ~10W.

Ebből a típusból nem túl sokat gyártottak az 1980-as évek környékén.

Elődje az R-350-es sorozat, s utódja az R-394 típusok voltak.

Táplálása több opciót is tartalmaz.

Akkumulátorról, melyet a beépített kézi hajtású generátorral is tölteni lehet, illetve többféle, akár hálózati feszültségről is üzemeltethető.

Szép állapotban van, s amatőr sávon tesztelve, működik rendesen.

Ez a típus az 1950-es és 1960-as években volt rendszeresítve leginkább. Készült fém és fadobozos változatban is.

A telextípus a távolsági szöveges kommunikációhoz használt eszköz. A Morse-távíróval ellentétben nem követeli meg a kezelőtől, hogy ismerjen egy speciális ábécét – az adó billentyűzetére beírt karaktereket a vevő készülék papírra nyomtatja. Ennek eredményeként a távírógépek üzemeltetése nem igényelte képzett személyzet alkalmazását.
A távírógépek bináris formában továbbítják a szöveget, a modern számítógépekre emlékeztető módon. Az információhordozó egy bizonyos intenzitású elektromos áram. A távvezeték bármikor két állapot egyikét veheti fel, amelyet az áram áramlása vagy hiánya határoz meg. Alapértelmezett állapotban az áram áthalad a vonalon. A gomb megnyomásával elindul a karakter továbbításának sorrendje, amelyet a villamosenergia-áramlás pillanatnyi megszakítása jelez. Ezután mért időközönként öt impulzust továbbítunk, amelyek kombinációja meghatározza a továbbítandó karaktert. Mivel csak harminckét kombináció kódolható öt impulzussal, kettő közülük úgy van kialakítva, hogy váltson a betűket, számokat és írásjeleket tartalmazó regiszterek között. Ezt a technikát a korai számítógépekkel való kommunikációhoz is adaptálták, amelyekben a teleírógépeket terminálként használták.
A szöveg továbbításának ezen technikájának alapelveit 1874-ben Jean-Maurice-Émile Baudot francia mérnök hozta létre. Az eredeti változatban a készülék még nem rendelkezett teljes billentyűzettel, és a kezelőnek manuálisan kellett megadnia az impulzusok kombinációit öt gombbal. Ezt a folyamatot Donald Murray automatizálta 1901-ben.
Az RFT 51a telextípust az NDK-ban gyártották a Siemens & Halske korábbi leányvállalatánál Chemnitzben. A második világháború után az üzemet államosították, és a város nevét Karl-Marx-Stadtra változtatták. A Siemens licenc lejárta ellenére ennek a teletípusnak a kialakítása szinte megegyezik az 1930-as évek Siemens & Halske termékeivel. És a huszadik század 40-es évei. A bemutatott modellt a Népi Lengyel külön megrendelésére állították elő, főleg a lengyel posta számára. Fel volt szerelve lengyel karakterek írására: Ł és Ż.

A T-68D egy meglehetősen kicsi teleprinter (telexgép) volt, amelyet Siemens & Halske 1951 körül. Ez volt az első német háború utáni telex; gép került a piacra, és hamarosan rendkívül népszerű modell lett a kereskedelmi távíró (PTT), valamint az európai hadseregek számára.

Az egység mérete mindössze 32 x 400 x 39 cm, súlya kb. 20 kg. Sok elődjével ellentétben, amelyek közvetlenül papírtekercsre nyomtattak, a T-68D az összes szöveget egyetlen sorként nyomtatta egy gumizott papírcsíkra, így Ideális táviratok továbbítására és fogadására.

A T-68D szintén népszerű terminál volt a kriptográfiai berendezések számára (rejtjel gépek) ugyanabból a korszakból. Különböző titkosító gépek, mint például a Philips Ecolex IV amelyet az 1960-as évek elejétől a holland hadsereg és a több NATO-ország.
T-68D Telex gép (Teleprinter) telefontárcsával bézs (polgári) tokban.

A T-68D több modell: telefontárcsával, a teleprinter hálózathoz (telex) való csatlakozáshoz, alkalmas rádióhoz, 2 vezetékes 4 vezetékes interfésszel és szimpla vagy dupla szalagnyomtató. A polgári változat általában bézs volt, míg fekete katonai használatra is rendelkezésre állt. Ez utóbbit általában zöldben tárolták doboz. A T–68D-t a T-100 amely vitathatatlanul minden idők legsikeresebb Siemens teleprintere lett.

Több változatú modell is készült belőle, a sima T68-ast az 1950-es évek elején, a T68D verziót az 1950-es évek közepétől használták.

2 vezetékes vagy 4 vezetékes interfész
Egy- vagy kétcsíkos nyomtató
Telefontárcsázó vagy félduplex kapcsoló
Bézs vagy fekete tok

1968-ban gyártott, Siemens géptávíró/telexgép.

A Hellschreiber 80 a Hellschreiber továbbfejlesztése
GL 72. Jelentős újítások a félvezető technológia felépítése (nincs több elektroncső) és egy 5 csatornás lyukasztott szalagolvasó telepítése, hogy a teletype lyukasztott szalagon készített szövegek elküldhetők legyenek. A szövegeket azonban ezután a Hell módszerrel, azaz pixel mátrixként küldik el.
A Hellschreiber 80 továbbfejlesztett felbontást használ egy
7 x 9 - pixel mátrix. Továbbításkor a bütykös lemezt már nem használják, de a karaktereket elektronikus kapcsolórendszerben tárolják.
A képpontmátrixok egy központi memóriában tárolódnak.

A Hellschreiber 80 az adót és a vevőt is egyetlen készülékben egyesíti.
Katonai használatra a készüléket egy háztokban helyezik el, amely
Beépített alumínium. A NATO-ban speciális változatot használtak.

Nagyon szép, eredeti állapotban van, még nem teljesen üzemképes, de ha lesz rá időm, akkor nekiállok a javításának is.

24-28 MHz, FM, 1W, 2.4/160V.

1940-es években gyártott orosz gyártmányú adó-vevő készülék.

Hatalmas ládákban is voltak rendszeresítve, melynek az aljában akkuk voltak elhelyezve a kitelepüléses üzemeltetéséhez.

24V DC illetve 220V AC.

Össz üzemmódos adó-vevő készülék, melyhez magnetofon, s géptávíró is csatlakoztatható. Súlya kb 80kg.

Beüzemelés hamarosan az adatok kiegészítéséhez.

RFT által gyártott telefonközpont kiegészítő egysége.

Adatok később.

Rudolf Hell (1901-1986) német mérnök, a fax őse, az 1920-as években találta ki azt a módszert, hogy a szövegeket és képeket pontokká és vonalakká alakítsa, ezzel lehetővé téve elektronikus továbbításukat. 1929-ben alkotta meg a Hellschreiber nevű gépet, a fax egyik elődjét, amely a szövegek gyors továbbításának módját teremtette meg. A
Hell géptávírót, mint a maga korában korszerű távírógépet, a Magyar Királyi Honvédség 1939-től rendszeresítette és a háború után 1958-ig maradt rendszerben.
A 39M távírógép alapvető rendeltetése, hogy 39 mintájú, több erü nehézkábelen távíróösszeköttetést tartson fenn. Erre a törzs- és fantomáramköröket használhatja. Ha az áramkör szimmetrikus volt, légvezetéken is felhasználták.
Írássebessége 150 billentyű leütés percenként. Ez 122 Baudnak felel meg. A gép 900 periódusú, váltóáramú lökésekkel, tehát hangfrekvencián működött. Kezelését egy fő végezte. Telepítési ideje 3 perc, tömege 27 kg. Alapvetően gépkocsiba építve alkalmazták. Málházott állapotban, tehergépkocsin, országúti járművön (lovaskocsin), málhásállaton, szükség esetén háton szállították.
Rádióval is összekapcsolható volt. A beszélőszerelvény helyére csatlakoztatva hangzó távíróüzemben működött. Keménytávíró-üzem esetén kisegítő jelfogóval szintén használhatták.
Hatótávolsága vezetéktől függő. Minden olyan vezetéken jól működött, amelynek 900 Hz-en a csillapítása kisebb volt, mint 5 neper. Így nehézkábelen 140, ennek fantomján 60, szuperfantomján 100 km, tábori egyes vezetéken 30, érpáron 60 km távolságig működött. Rádiókészüléken hatótávolsága a távbeszélő-üzem távolságával azonos volt. Áramforrása 12 V egyenfeszültség, amelyet általában 2 db 6 V-os, 45 Ah kapacitású akkumulátor szolgáltatott, vagy gépkocsiba építve a központi áramforrás. Áramfelvétele 3,5 A. A feszültség beépített voltmérővel ellenőrizhető.
Két málhaegységből áll: a távírógépből és az áramforrásból.
A távírógép felépítése: A távírógép az alábbi fő részekből tevődik össze: a hordozószekrény, az erősítő, a gépkeret, a billentyűzet, a motorgenerátor, az áramforrás és a csatlakozókábel. Az erősítőt külön dobozban, a hordozószekrény felső részében helyezték el, oldható csavarokkal, sínen kiemelhető kivitelben. Az előlapon van kivezetve a rádiócsatlakozás, a telepcsatlakozás, a "bele hallgatáshüvely" a fejhallgató részére, "vevő" felirattal a rádióvevő kimenete, V1 , V2, valamint a földszorítók a vezetékes vonal csatlakozására, gomb a hangerő szabályozására, a voltmérő, nyomógomb a generátor ellenőrzésére, hangszűrő bekapcsolója, az üzemi főkapcsoló, a készenlétet jelző lámpa. A doboz felső lapján van az "akkumulátor hálózati egyenirányító" átkapcsoló, a 6 A-es biztosító és a négy elektroncső.
A gépkeret alumíniumból készült, magában foglalja a szalagtartót, a festékezőrendszert, a szalagtovábbító rendszert. Egy meghajtótengelyen keresztül csatlakozik a motorgenerátorhoz.
A billentyűzet négy sorban helyezkedik el a hordozószekrény jobb oldalának alsó részében. A sorok vegyesek, felső sorban a számok, az Ö, Ü betűk, a + jel, a második, harmadik és negyedik sor betűrendje megegyezik az írógép betűinek sorrendjével. Külön billentyűk a "morze-", a "beállítójel-" és a szóközbillentyűk. A motorgenerátor a gépkeretre van felszerelve álló helyzetben. Felső részén 0-10-ig a beállítógyűrűt találjuk mutatóval, a fordulatszám beállításához. A kis, és nagyfeszültségű szénkefék áttöreten keresztül cserélhetők. Normál fordulatszáma 3600 fordulat percenként. Ekkor 80 s alatt 50 beállítójel fut ki az ellenállomás felé. A beállítójel indítása az adónál a billentyűvel történik, a vevőnél az "ellenőrzésábra" alapján, szemre. (Az írásjeleknek a szalaggal párhuzamosaknak kell lenniük!)
Az adó: Egy hangfrekvenciás generátor 900 Hz-es szinuszos rezgéseket állít elő. Közvetett fűtésű pentodára épül (típusa TELEFUNKEN RV 12P 4000 vagy TUNGSRAM HP 1220). Egyébként a berendezés minden csöve ilyen típusú. A rezgőkör transzformátoron át csatlakozik. A kimenőtranszformátoron ellenőrző tekercs is van, amely a "fejhallgató"-hüvelyre vezet ki. A billentyűzet feladata az oszcillátor modulálása. Működése egy adott szinkronsebességgel történhet, mert a meghajtószerkezet által vezérelt bütykös tárcsa csak a kódhenger egy-egy fordulata után szabadítja fel a billentyűzetet. Forgás közben az összes billentyű fixálódik. Minden billentyűhöz egy érintkező tartozik, amely lenyomás után letapogatja az "érintkezőhengerre" kódolt impulzussorozatot. Ez hol megszakítja, hol zárja az oszcillátor kimenőjelét. A géptávíró "hétvonalas" rendszerrel dolgozik, a képtávíró működési elvén. Minden betűnek az "érintkezőhengeren" külön gyűrűje van, és különböző hosszúságú szüneteknek és jeleknek a sorrendje váltogatja egymást. Az adó a betűket képelemekre bontja egy 7x7 elemes mátrix szerint. Ezt a bontást a betű-képnek megfelelően, a henger egy-egy szeletére vitték fel.
A vevő: Négy fő egységre oszlik: bemenőegység, előerősítő, egyenirányító, vevőmágnes az írószerkezettel.
A bemenő transzformátorra csatlakozik az ellenállomás vonala kétvezetékes rendszerben. A szekunder oldal egyik tekercse egy feszültségelosztóra, onnan az előerősítő cső bemenőtranszformátora csatlakozik. A másik tekercs a szinkronizáláshoz szükséges jeleket veszi le. Az erősítőcső szintén pentoda, amelynek a vezérlőrácsára vezetjük a bejövő hangfrekvenciás feszültséget. Kimenetéhez transzformátorosan csatlakozik a két szárazegyenirányító (Sirutor). Az egyenirányítók csak a váltóáram pozitív félperiódusát engedik át, ezzel vezérlik a végerősítő fokozatot. A végerősítő pentoda vezérlőrácsára adott vezérlőjel hol nyitja, hol zárja a csövet. Az anódkörbe bekötött vevőmágnes így meghúz, vagy nem. A gerjesztésnek megfelelően az íróhenger a betűket kialakítja. A betűk kialakítása a vételi oldalon az írószerkezet segítségével történik. A vevőmágnes vezérli az íróhorgonyt, amely az íróélt felemeli, és a papírszalagot az íróhengerhez nyomja. Az író él csíkot rajzol a papírra annyi ideig, ameddig a henger odanyomja. Egy fordulat adja a teljes betű nagyságot. Mivel az íróhengernek két menetmagassága van, egy időben két vonal jelenik meg egymás fölött a papírszalagon. A szalag továbbítását görgők végzik 28 m/h sebességgel. Az íróhengert a festékezőhenger festékezi. Mivel a papírszalag állandó sebességgel halad, ezért a betűk kissé jobbra döltek.
A két távírógépnek szinkronban kellett működnie. A távíró-összeköttetés kezdetén, ezért végre kellett hajtani a szinkronizálást. A motor fordulatszámának pontos beállításával meghatároztuk az előállított feszültség 165 V értékben tartását, aminek a 3600 fordulat felel meg. A megengedett eltérés 1,5%. A pontos írás érdekében a motorról meghajtott rendszereket is adott értéken kellett tartani, így az érintkezőhengert, szalagtovábbító rendszert, íróhengert stb. A meghajtómotor-generátor 12 V egyenfeszültségről működött. Kettős szerepet töltött be. Mozgatta a távírógép egyes alkatrészeit, másrészt előállította az elektroncsövek anódáramát. Fordulatszámának beállítását a beépített centrifugáló szabályozó és egy elektroncső végezte. A fordulatszám akkor volt helyes, ha a beállítógyűrű 5-ös értékénél 80 s alatt 50 szünetjel futott ki. A géptávíró üzembe helyezése az alábbi fogásokból állt: kidobozolás, írókészlet elörehúzása, akkumulátor bekötése, vonal bekötése. "Készenlét"-állás egy percig, majd "üzem"-állás. Feszültségek ellenőrzése a műszeren. Behelyezzük a papírtekercset, beállítjuk a fordulatszámot: először a saját fordulatot az előbb leírtak szerint, majd a vett jelre történő fordulatot a beérkező, jól olvasható írásnak megfelelően. Az erősítést az előlapon beállítjuk úgy, hogy az írás jól olvasható legyen. Reflexiós jelenségnél vagy egyéb zavaroknál kapcsoljuk be a "hangszűrőt". A vett írásnak két sorban kell megjelenni, ha ez nincs így, akkor az íróhenger fogaskerekét addig forgatjuk, míg az írásjelek két sorban nem íródnak. Ezután a forgalmazás megkezdődhet.
Az én példányomból még hiányzik a motorgenerátor jellegű egység, ezért ilyet keresek bele még.

Nagyon nagy és nagyon nehéz kivitelű telefonközpont. Magyar gyártmány, kb 60-as évekbeli.

120cm széles, 100cm mély és 150cm magas.
Súlya kb 250kg.

2db van a gyűjteményemben belőle, szép példányai a gyűjteményemnek.